Vissza a VDSZ főoldalra

Hírek, információk


Főzőversenyen voltunk

Főzőversenyen voltunk

A jubileumi 10. Egészségnap ugyan szeptember 2-án volt, de lelkes főzőcsapatunk az ötletek begyűjtésével már májusban elkezdte a felkészülést, augusztus végén pedig egyórás edzőtáborozáson vettünk részt, ahol mindenki megkapta a magáét. Pontosabban a maga feladatát.

Nekem a dramaturgia jutott, meg az étlap megszerkesztése némi főzővőfély szereppel, de bizisten mindenki jobban járt, mintha én főztem volna.

Az előkészületi munkához telefonos segítséget is igénybe vettünk, mivel főszakácsnőnk háztartási balesetéből kifolyólag éppen lábadozási életmódot folytatott.

Ilyen előzmények után eljött a nagy nap és mi örömmel tapasztaltuk, hogy a szervezők kitettek magukért: profi módon felállított sátor, profi zsűri és még azt is elintézték, hogy optimális legyen az időjárás.

Azt még a kezdő alkuktahelyettes is tudja, hogy a főzés folyamatos munkát és odafigyelést igényel, így az egészségnap egyéb programjaiból csak morzsákra jutott idő, úgymint tesztlap és aláíró ív kitöltése, no meg az igen kulturált körülmények között prezentált ízletes ebéd elfogyasztása. Ha nem lettünk volna készen a főztünkkel, azzal a babgulyással indulunk a versenyen.

De elkészült a nagy mű, az ANTIPALEO HUNGARIKUM a séf ajánlásával:

Előétel: Fogpiszkálódóra tűzött böllérmáj böllér nélkül, kovászon érlelt uborkaágyon

Főétel: Mangalicazsírban pirított káposztás bab füstölőből csent csülökkel, vargányával

            csiklandozva

Desszert: Hőmérsékletfüggő, ákácfahéjba ágyazott nemes szőrzetű bundával betakart alma

A terítés megtekintése után a szakértő zsűri kíváncsian várta az ételeket (nála jobban csak mi voltunk kíváncsiak a fogadtatásra), de előbb röpke, kánonra sikeredett csasztuskával tovább csigáztuk érdeklődésüket, majd a Michelin csillag átadását követően, népi rigmusok kíséretében felszolgáltuk a menüsort.

A mosolyokból arra következtettünk, hogy hatodiknál rosszabb helyezés kizárt (kívülállók kedvéért: a főzőversenyen 6 csapat vett rész), ami már olimpiai pontszerző hely.

A nap fénypontja természetesen most is az eredményhirdetés volt. A főzőversenyben elért helyezések sorrendjét „hátulról” kezdték (hogy még nagyobb legyen az izgalom), így amikor ismertették a II. helyezett csapat nevét és addig a mi csapatunk neve még nem hangzott el, valami elképesztően éles logikával bizakodni kezdtünk a győzelemben.

A bizakodás valósággá vált, mert a szakértő zsűri dicsérő szavak kíséretében mondta a mikrofonba: I. helyezett a VDSZ Nyugdíjas Tagozat csapata!

                                                      p1080160_200

Ezután felolvasták a menüsort és Székely Tamástól (akárcsak tavaly) átvehettük az aranybográcsot.

                                                      p1080168_200

Hogy legközelebb abba fogunk-e főzni, azt még ne tudjuk, de annyi bizonyos –és ezt ne vegye senki fenyegetésnek- jövőre ismét benevezünk a főzőversenyre!

„Epilógus”: Köszönet a rendezvény szervezésében közreműködőknek!

Lejegyezte:

Renfer István